M inden halhatatlan életében eljön az a pillanat, amikor az örökkévalóság gondolata elviselhetetlenné válik számára, és nem lát más kiutat, mint a halált.
Furcsa dolog a halál. Néma gyilkos, mely egész életünk során kísér minket. Sohasem tudni, hogy mikor ragad el, csak azt, hogy egyszer bekövetkezik. Olyan, mint egy kérdés, egy nagy, folyamatos kérdés, amely még a legboldogabb perceinkben is foglalkoztatja a gondolatainkat. Mert ha végül úgyis meg kell halnunk, mi értelme a jóságnak? És egyáltalán mi értelme az életnek? Végül is mindegy, hogy hogyan, meddig, miért, kivel élek, a halált nem kerülhetem el!
Az is érdekes, hogy az ember mindig csak általánosságban gondol a halálra, nem vonatkoztatja magára, meg sem fordul a fejében, hogy esetleg ő is meghalhat…
Én is pontosan ezt a hibát követtem el... Igyekeztem tökéletes életet élni, a szabályokat betartva, a feladatom elvégzésével foglalatoskodni –amely mellett a halál és annak gondolata elkerülhetetlen-, én mégsem gondoltam arra, hogy egyszer meghalhatok... Meg sem fordult a fejemben, ami nagy hiba volt! Életem utolsó és legnagyobb hibája!
Most, hogy itt álltam végzetem küszöbén, alaposan elgondolkodtam azon, hogy helyesen tettem-e, amikor arra gondoltam, még úgy is van legalább száz évem, nem érdemes ezen elgondolkodnom…
Josh ijedten, megrökönyödve figyelte, ahogy kardommal újra és újra lesújtok a fenevadra. Szinte meg sem érezte. Már túl gyenge voltam ahhoz, hogy komolyabb kárt tegyek benne. Már csak arra tudtam gondolni, hogy mindennek nemsokára vége... Nem lesz több szenvedés, fájdalom, nem bánthatnak meg többé…
Ha jobban meggondolom, a halál békés. Olyan lehet, mint a langyos vízben lebegve a felhőket nézegetni; vagy mint egy különösen meleg, nyári napon egy zöldellő mezőn szaladni. Liam hátán ülve rohanni és rohanni, kitárt karokkal élvezni, ahogy a langyos levegő az arcomba csap!
Nehéz uralkodni a sötétségen… talán nem is lehet. Igazából nem is akarok uralkodni rajta, csak élvezni a békét és nyugalmat, amit ez az állapot ígért. Nem is volt olyan nehéz elengedni a világot, mint gondoltam… Csend, mindent betöltő béke és fajdalom-mentes nyugalom, amit senki és semmi nem írhat felül. A végtelen bizonyosság és az a másik kellemes érzés, amit még soha nem éreztem, lassan bekebelezett és én boldogan lebegtem a kíméletes öntudatlanságban…
Szia, Drága kolléganőm! :D
VálaszTörlésNagyon nagyon vártam már, hogy megnyisd a blogodat és nagyon tetszik. Remélem egyszer én is eljutok arra a szintre, ahol, Te most vagy, mert iszonyatosan nagy a tehetséged. Nagyon örülök, hogy rávetted magad és közzéteszed a történeted, és annak is nagyon örülök, hogy kikérted a véleményemet több dologgal kapcsoltban. Majd suliba elmondom, hogy még mit javaslok a bloggal kapcsolatban, de ezt most itt nem akarom ezzel elrontani. Már várom az első fejezetet :)
puszi, Ever (Dorcs)
Szia Dorcsikám!
VálaszTörlésNagyon örülök, hogy tetszik, de szerintem te is pont olyan tehetséged van, mint nekem, ha nem nagyobb! Örülök, hogy támogatsz, hidd el ez nagyon sokat jelent nekem!
Pusza!
Jó a történet,jó a weboldal!
VálaszTörlésEsküszöm jobb lett mint amiket én szoktam :)
Gratulálok!
By:Erik Balogh, Erkano :)
Köszönöm, hogy támogattok! Nagyon fontos nekem, hogy mllettem álltok!
VálaszTörlésHelló.
VálaszTörlésNos, láttam mit írtál az oldalamon (chat) és gondoltam reagálok. Benne lennék a cserében, bár, csak eddig jutottam, de érdekel a történeted, és amint időm engedi, olvasom, és véleményezem majd! :)
Mystic Angel
Szia Isa!
VálaszTörlésCsak egy szó illik erre: eszméletlen. Ahogy leírtad a halált... nagyon érdekes volt, egyszerűen csodás. A halált pedig nem éppen ezzel a szóval szokták illetni, szóval remekül megcsináltad. :D
Érdekesnek ígérkezik a történet, alig várom, hogy tovább olvassam. :D
Puszszii
Bonnie
Szia Bonnie!
VálaszTörlésNagyon köszönöm! Huhh... igazából nem is nagyon tudom, mit mondjak! °-°Köszi!
Szia, Isa!
VálaszTörlésVégeztem mára, és gondoltam zárásként belekezdek a történetedbe :)Ami azt illeti, valószínűleg ma mégis egy kicsit tovább maradok gépnél, ugyanis kíváncsi lettem, mit hozol ki ebből.
Nagyon tetszettek a hasonlataid! ("...Olyan lehet, mint a langyos vízben lebegve a felhőket nézegetni; vagy mint egy különösen meleg, nyári napon egy zöldellő mezőn szaladni...")
Egyébként különösebben még nem érzek kötődést, nem nagyon tudom, miféle történethez tartozik...Azt hiszem, ez érthető... :)
De máris megyek tovább! Most már aztán ugyan nem állok meg! ;)
Cécile