Laura : Emily dolgainak rendeződése még várat magára, de Sarah reakciójáról már olvashatsz!
Krisztii : Ki kell, hogy ábrándítsalak, ugyanis Josh reakciójáról még semmit sem írtam:)! A mesemacit pedig szívesen!
Myst:
Kopp. Kopp. Kopp. Sóhaj. Kopp. Kopp. Kopp.
- Lucia! Megtennéd, hogy az ülőgumódat a kanapéra helyezed? – kérdeztem, majd gúnyolódva folyattam. –Vagy nem tudod, hogyan kell leülni? Megmutassam?
Válaszra sem várva felugrottam, és amilyen lassan csak tudtam, leültem.
- Láttad ezt? –örvendeztem.
- Fogd be!
- Na! – unszoltam. – Próbáld meg te is! Biztosan menni fog!
- Most már tényleg húzz bőrt a fogadra, Yoda!
- Különben szólsz Ani-nek? Ne gyerekeskedj!
- Itt az egyetlen, aki gyerekes, az te vagy! Egyébként meg Annika elment vadászni. Akkor se szólhatnék, ha akarnék – tette hozzá magyarázkodva.
- Akárkit megetethetsz ezzel, de engem nem versz át! Az első adandó alkalommal beárulsz neki! Tudod, gondolatolvasó vagyok… egyébként meg hallottad már, hogy a vámpírok véren élnek? Nem ártott volna odafigyelned Gabe-re!
- Lányok, fejezzétek be! – szólt közbe Nor. – Ne vitatkozzatok! Kisebb gondunk is nagyobb, a ti vitatkozásotoknál! – nővéremmel ártatlan szemeket meresztve néztünk a lesoványodott asszonyra.
A háta mögül, a konyhából beszűrődő fény megvilágította vékony alakját. Törékenyebbnek tűnt, mint valaha. Az arcbőre fakó, a szeme alatt sötét karikák éktelenkedtek és az arccsontja úgy kiállt, mintha bármelyik pillanatban átszakíthatná vékony bőrét. Évszázadok óta mozdulatlan szívem mocorogni kezdett a mellkasomban. Kellemetlen, nehéz érzés volt.
–Segíthetnénk valamiben? – kérdeztem közelebb lépve a megtört nőhöz.
–Igazából ezért jöttem… -kezdte tétován.
–Szabad? – kérdeztem, csont sovány csuklójára kulcsolva ujjaimat.
Nor vékonyka végtagjára fonódó ujjaimat tanulmányozva bólintott. A fejében egy árny álcája jelent meg. Hosszú, szög egyenes vörös haja, hályogos szemei voltak és fátyolos bőre.
Az árnyak ocsmány lények, de az tény, hogy mint oly’ sok máshoz is, a gyógyításhoz is ők értenek –magukat a gyógyítókat leszámítva – a legjobban. Kiszámíthatatlanok, hol ezt szolgálják, hol azt. Midig azt teszik, amit az érdek diktál.
–A neve Lotharie. Az hiszem, nincs más megoldás…
Kezét kihúzta ujjaim közül, majd könyörgő szemeit ide-oda járatta Lucia és köztem.
–El kell mennem hozzá, hogy a segítségét kérjem…
–Mit ígérsz érte? – kérdeztem a választól rettegve. Az árnyak gyakran túl nagy árat kértek. Olyan dolgokat, melyeket máskülönben nem adnánk oda, semmiért a világon. Norah bármit odaadna a lányáért. Akár a lelkét is…
–Még nem tudom… amit kér…
Halvány ránc jelent meg a két szeme között és rágcsálni kezdte szája szélét. Em is gyakran csinálta ezt, ha úgy érezte, sarokba van szorítva.
–Egyikünknek veled kellene mennie... Nem bízhatunk benne! –mutattam rá a nyilvánvalóra. Lucia csak kapkodta a fejét, nem értette miről beszélgetünk. Szemöldök ráncolva nézett rám zavarodott testvérem.
–Na jó… - sóhajtottam. –Nor Lotharie segítségét akarja kérni…
–Várjunk csak! – szólt közbe Lucia. –Az árny Lotharie? A vörös kriptaszökevény?! Nor, ezt most nem gondolod komolyan, ugye?!
–Hidd el Lucie, a legkomolyabban!
Lucia nem tudta, mit mondjon, így inkább összeszorította az ajkait és hosszú, fekete hajába túrt. –Na tessék! –gondolta. –Kikkel vagyok én körülvéve?
–És miben segíthetünk? – kérdezte fintorogva.
–Azt szeretné, hogy… mit is szeretnél? – faggattam Nort.
–Az egyikőtök velem jöhetne.
–Az kizárt! – vágta rá Lucie.
–Azt szerettem volna, ha Theo jönne velem, de… még nem ért haza. Nagyon feldúlt. Legutóbb azt mondta, hogy a Tanácshoz megy segítségért… Nem hiszem, hogy sikerrel járt – sóhajtotta csalódottan.
– És a másikunk… – kíváncsiskodtam.
– Emily-vel és Josh-sal kellene maradnia. Em láza lement, de valami… megváltozott.
–Ezért mész Lotarie-hoz… –motyogtam.
Lucia megadóan sóhajtott. Majdnem megsajnáltam.
–Hát jó… majd én elmegyek veled. De nem kommunikálok az árnnyal, oké?!
–Köszönöm! – mosolyodott el Nor. – És te? – fordult felém. – El lesztek Joshuaval? Nem lesz gond, ugye? Kérlek légy vele… kedves – fejezte be meglehetősen bizonytalanul. Mosolyogva glóriát rajzoltam a levegőbe a fejem fölé.
–Kérned sem kell! –villantottam rá egy száz wattos vigyort.
–Nem sokára indulnunk kell – fordult Lucia felé.
Kelletlenül mentem az emelet felé. Em szobájában félhomály uralkodott. Az állandóan drága húgocskám fölé tornyosuló alak most az ágy mellett, a földön ülve szuszogott. Elaludt. Néha már én is sajnáltam őt. Gyakran voltak furcsa, másrészről viszont megnyugtató gondolatai. Például, ha Emilyre nézett, nem egyszer eszébe jutott már: „A szívem védtelenül fekszik a mellkasomon kívül.” Ilyenkor határozottan szimpatikus volt, ugyanis, bár Emily-nek rengeteg ismerőse van, a többségük inkább fél tőle, mint szeretik. De Joshua… ő szereti! Az életénél is jobban!
Emily:
Rachell és apja, William Evans némán reggeliztek. Amióta felkeltek, alig szóltak egymáshoz. A konyhában nem hallatszott más csak a müzli ropogása, időnként egy-egy nyelés vagy a tányér aljához koppanó kanál fémes hangja. Hervasztó… nagyon hervasztó!
–Rachel, nem tudnál gyorsabban enni? Rachel?! Attól, hogy rám se bagózol, még nem fogok eltűnni. Ne tégy úgy, mintha nem lennék itt!
–Fogd már be! – suttogta Rachel a tányérjába temetkezve.
–Mit is mondtál? – emelte fel a fejét a búskomor férfi. Szánalmas látványt nyújtott. A szeme alatt sötét karikák jelezték kialvatlanságát, az arca borostás, a haja pedig hosszúkás volt. Nagyon megviselte a felesége eltűnése. Vajon tudja, hogy Josh hol van?
–Én… nem mondtam semmit –felelte óvatosan a lány.
–Ó… –ennyit tudott csak kinyögni. –Szóval… mikor is lesz vége a szünetnek? – Látszott rajta, hogy erősen próbál normális társalgásba elegyedni a lányával.
–Hát… azt hiszem jövő héten. Elfagytak a csövek, nem tudom, mire készülnek el a javítással. Kim azt mondta, hogy állítólag néhány cső meg is repedt, és ha nem készülnek el időben, elárasztja a víz a sulit, meg minden.
–Hm… arra gondoltam, hogy a hétvégén elmehetnénk valahová… együtt… mi ketten. Persze, csak ha ráérsz.
Will bizonytalanul Rachel-re mosolygott. A lány zavartan nézett a konyha falán függő órára.
–Apa, el fogsz késni. Menned kéne… És ami a hétvégét illeti, benne vagyok! Jó lenne egy kicsit együtt lenni – jegyezte meg Rachel.
William egy megkönnyebbült sóhaj kíséretében felállt az asztaltól és miután homlokon csókolta lányát, a bejárati ajtó felé indult.
–Este jövök! – kiáltotta vissza a távozó férfi, majd kilépett az ajtón. Lassan elhaló lépteit hallgatva vártunk konyhában.
–Most már hajlandó vagy hozzám szólni? – kérdeztem karba tett kézzel.
–Van más választásom?
–Nincs! – vágtam rá.
–És én még azt hittem, hogy ez egy szabad ország! – dünnyögte az orra alatt. –Tehát, mit akarsz tudni?
–Mindent… Ez elég kielégítő válasz?
–Na, jó… Kezdjük a legelején! Te egy bolyongó vagy. Ez annyit jelent, hogy a tested még él, de ahhoz nem elég erős, hogy a lelkedet magába zárva tartsa. Szabadon bolyongsz a világban addig, amíg a tested regenerálódik, és ha eljön az ideje, visszatérsz majd. Az ez alatt az idő alatt megszerzett tudásodra és emlékeidre nagyon nehezen fogsz rátalálni, talán soha.
Ebben az állapotban rengeteg képességed van. Egyé válhatsz a természettel, vagyis irányíthatod az időjárást, megtalálhatsz akárkit vagy akármit. Ha akarod, egy pillanatig sem tart, hogy megtudd hány szál fű van egy réten. Sőt, akár egy másik ember tetteit is irányíthatod. Elég, ha sokat gyakorolsz. Valószínűleg az már feltűnt, hogy nincsenek… nem is tudom, hogy mondjam… Nincsenek szükségleteid. Nem fáradsz el, nem vagy éhes, nincs meleged és nem is fázol. Annyi a dolgod, hogy minél hamarabb kideríted, mi a feladatot. Mert csak abból lesz bolyongó, akinek dolga van. Valamit meg kell tudnod vagy tenned. És ne kérdezd, hogy mit, mert nem tudom! De a legfontosabb tudnivaló: senki nem tudhat a létezésetekről! A bolyongók hatalmas erő birtokosai. Ha rossz kezekbe kerülne a hatalmatok…
–Világ vége… - fejeztem be helyette.
–Ja, valahogy úgy! – mondta Rachel.
Ez rengeteg információ. Letaglózott a sok új dolog mérhetetlen súlya. Feladat? Honnan tudhatnám, hogy mi a feladatom? Nekem senki nem mondott semmit!
–Honnan tudjam, mi a feladatom? –adtam hangot a bennem felgyülemlő első kérdésnek.
–Fogalmam sincs… és ez nem is az én dolgom. Erre neked kell rájönnöd. Majd idővel kialakul.
–És most mit tegyek? – kérdeztem kétségbeesetten. – Ennek semmi értelme! Kérlek, segíts!
–Hogyan? – kérdezte Rachel. – Én nem tudok! Sajnálom, de…
–Rachel kérlek! – könyörögtem tovább.
–De hogyan? Nem tudom, hogy csináljam! Anya nem tudott mindent elmondani… mielőtt eltűnt –könnyek gyűltek a szemében.
–Akkor segítsünk egymásnak! – puhítottam tovább.
Mélyet sóhajtott. Láttam, hogy vívódik.
–Rendben. De nem ígérem, hogy segíthetek.
Rachel nem is tudta, milyen boldoggá tesz ezzel. Bár magamnak sem mertem bevallani, de egyenesen rettegtem attól, hogy egyedül kell végigcsinálnom, bármi is várjon rám…
Sarah:
–Ho… hogy mondod? – kérdeztem remegő hangon.
–Állapotos vagy! – ismételte meg egyre szélesedő mosollyal arcán.
–Terhes… vagyok… - ismételgettem növekvő örömmel. A kezem a két csípőcsontom között elhelyezkedő határozott kis dudorra siklott.
–Babám lesz! – sikkantottam és Elois nyakába vetettem magam. Miután jól megszorongattam, leszáguldottam a padlásról a ház csöndjébe kiáltva örömömet:
–Kis babám lesz! Állapotos vagyoook!
Norah meglepésről árulkodó kifejezéssel arcán dugta ki a fejét a konyhából. Kihasználva az alkalmat, a nyakába ugrottam.
–Babám lesz! – mondtam újra.
–Unokám lesz! – kiáltott örvendezve. Arcába visszatért a szín és hosszú ideje először láttam olyan élettelinek, mint az előtt. – Nagymama leszek!
Myst letörölhetetlen vigyorral arcán lépett oda hozzám és amilyen gyengéden csak tudott, magához szorított.
–Terhes vagyok! –Bár teljesen fölösleges volt, úgy éreztem, muszáj kimondanom.
Visszafogott mosolyt magára öltve bólintott felén Lucia.
–Gratulálok!
Olyan boldog voltam, mint még soha. Bárcsak itt lenne Theo!
–Hol van Theo? – kérdeztem izgatottan.
–Ő még Erdélyben van, a Tanácsnál. De nem sokára megérkezik! – bíztatott Nor.
–Remélem is! Alig várom, hogy elmondhassam neki! – örvendeztem. Babát várok! Úgy éreztem, méterekkel a föld fölött lebegek, hogy a lábam nem is érinti a talajt. Le sem tudnám írni a boldogságomat. Alig tudtam meg néhány perce, hogy várandós vagyok, mégis hirtelen körülötte kezdett forogni a világ. Az én kis Pocaklakóm! Bárcsak a karomban tarthatnám már! Biztosan gyönyörű baba lesz, a világ legszebb babája!
A kezem ismét dudorodó hasamra siklott. Norah-val a szobájába vonultunk és a szekrény legeldugottabb kis fiókjából elővett egy régi kisládikát.
–Emily-é volt – mondta Nor a múlton merengve. Gyönyörű darab volt.
–Nektek adom! – mosolygott rám. Kinyitotta a ládikát és egy gyönyörű babaruhát vett ki belőle. A halványkék kis ruha gallérja alatt, melyet csipke szegélyezett, pár centivel horgolt sáv húzódott, melytől hirtelen szélesedni kezdett az anyaga. Az ujjára, mint a gallérjára is vékony csipke szalag volt varrva.
A ládából előkerült még egy régi babapokróc és egy bolyhos plüss mackó, aminek egy fényes kis szalag volt a nyakába kötve.
Norah keze megállt a levegőben egy rózsaszínű kis rugdalózót tartva.
–Nézd csak, ez volt Em első ruhája! Már babának is olyan pici volt, hogy anyámnak át kellett szabnia a rugdalózót, mert Emily kétszer is belefért. –Nor elmosolyodott az emléken. Milyen boldog voltam… Tudod akkor még élt Gabe, Lyly-ék apja. Annyira vártuk őt! Aztán persze nagy volt a riadalom, amikor Em nem sírt fel. Nagyon gyenge volt, azt hittük meg fog halni. De túlélte… és ezt is túl fogja élni! – mondta időnként megremegő hangon.
Csillogó szemekkel vettem kezembe a kis kék ruhácskát, amit először mutatott nekem.
–Olyan gyönyörűek! –lelkendeztem.
Norah megérintette a vállam és sajnálkozva rám mosolygott.
–Ne haragudj, de most mennem kell. Te menj csak, pihenj le, én majd átviszek neked mindent!
A szobában az ablak alatti kis ülőkébe fészkeltem magam egy pokróccal, és miközben pocakomat simogatva énekeltem egy régi altatódalt, amit édesanyám énekelt még gyerekkoromban a kint tomboló vihart figyeltem.
–Aludjál! Aludjál!
Pici sose félj…
Bár a szél süvített és időközben az eső is rákezdett, meg mertem volna rá esküdni, hogy a nap is fényesebben ragyog ott, a magasan tornyosuló felhők fölött.
szia!
VálaszTörlésez nagyon jóóóóóóóóóóóóóóóóóóóó lett imádtam
örülök h Rachel boldog azt hittem nem fog örülni
kíváncsi vagyok milesz Em-el
siess a kövivel <3 :)