4. fejezet

Na sziasztok! Hááát... ez nem lett sem hosszú, sem izgalmas, de remélem azért nektek majd tetszik! Mint azt már az 1. fejezetnél is írtam, Sarah része egy kicsit lapos lett, de most alaposan kitettem magamért! Na puszi! Jó olvasást!
ui.: KOMIKAT KÉREK!!!

Váratlan fordulatok

Sarah

A nap már magasan járt az égen, amikor felébredtem. A hatalmas sötétítőfüggönyök között beszivárgó fénytől elvakultan indultam a fürdőszoba felé. Furcsa érzés fogott el, amíg a tükörképemet fixíroztam. Mintha nem lettem volna egyedül. Többször is körbenéztem, de nem láttam senkit. Még a hálóba is visszamentem, de ott is csak ugyanazt láttam, mint a fürdőben: sehol, senki.

Furcsa érzésem elemezgetésével elfoglalva indultam vissza a fürdőbe. Egy pillanatra megint megálltam a tükör előtt, majd miután megállapítottam: híztam, a kádhoz léptem, és megnyitottam a csapot. A kádba folyó forró víz fölött lustán gomolygó gőzbe tartottam a kezem, és elmélyülten tanulmányoztam, amint a gőz előcsap a tenyerem alól, majd sejtelmes felhőbe burkolva azt száll tovább a plafon felé. Szinte meg is feledkeztem a vízről. Megnyugtató érzést keltett bennem, ahogy a felszálló gőz cirógatta a bőröm. Mintha a legfinomabb selyemmel törölgették volna.

Amikor a víz elérte a megfelelő mennyiséget, elzártam a csapot, és néhány gyors mozdulattal megszabadultam átizzadt pizsamámtól. Először csak az egyik lábam dugtam bele a forró, gőzölgő vízbe, majd lassan belehelyeztem a másikat is. Jóleső bizsergés járta át a testem minden szegletét. Óvatos mozdulatokkal nyúltam el a kád forró vízben. Egy kissé elpilledtem a hirtelen jött forróságtól. A szemhéjaimat egyre nehezebbnek éreztem. A gőz, mintha a mellkasomra ült volna, a légzés is nehézzé vált. A szívem egyre lustábban dobogott, de mindenegyes dobbanásba beleremegett az egész testem. Fájt. Lehet, hogy mégsem volt jó ötlet ez a forrófürdő, tekintve az így is jócskán megemelkedett testhőmérsékletemet. Lassan elnyomott az álom.

***

A víz már hideg volt, amikor felébredtem. Fázósan ugrottam ki a kádból, és egy törölköző után kaptam. A lenyugvó nap fénye világította meg a szobát. A kandallóban pattogott a tűz, tompa fénnyel bevonva az elé helyezett két fotelt. Az apró lángnyelvek varázslatos táncot lejtve halványultak el egyre jobban. Néhány pillanatig még figyeltem a kialvó lángokat, aztán eszembe ötlött a világ legegyértelműbb kérdése. Ki gyújtotta a tüzet? Theo biztosan nem. Ő kiemelt volna a kádból, és az ágyban ébredtem volna felöltöztetve. Na meg Ő Vadászni ment. Nory felébresztett volna, csakúgy, mint Elois. Akkor meg…?

            - Áhh! – legyintettem ingerülten. Biztosan csak nem vették észre, hogy a kádban alszom. De akkor nem is hiányoltak? Uhh… Ezen most nem nagyon szeretnék gondolkodni. Még a végén elhitetném magammal, hogy fel sem tűnt neki az eltűnésem.

A beépített szekrényhez lépve előhúztam egy khaki trikót, és egy fekete melegítőt. A ruhákkal a fürdőbe masíroztam, és magamra kaptam őket. A hajam még kissé nedves vége enyhén csiklandozta az arcom és a nyakam. Miután fogat mostam visszamentem a szobába.

Teho a kandalló előtt guggolva elmélyülten figyelte a lángokat. Ha valaki a tüzet figyelte a szeme mindig mintha a távolba révedt volna. Tekintete elködösül, pupillái egészen aprók lesznek, ajkai leheletnyit elnyílnak, és nyugalom szállja meg. De Theo máshogy nézte a tüzet. Szemei ide-oda cikáztak, mintha olvasni akart volna a tűzben, vagy nem létező formákat keresett volna benne. Őszintén szólva megrémített a viselkedése.

            - Theo… - erre „ijedten” kapta fel a fejét.

            - Sarah? Vagyis Sarah. Ne haragudj, nem akartalak megijeszteni! Én csak… - kétségbeesetten kereste a szavakat. – Uhh… szörnyű volt ez a nap! Emilyt majdnem megölték, és én nem tehettem semmit! Még jó, hogy Liam ott volt! Ráadásul anya úgy tett, mintha valami megbocsáthatatlan bűnt követtem volna el! Ahogy beléptem a házba letámadott. hogy nem hagyom Emilyt kibontakozni! Bla-bla, hogy oda ne rohanjak! Aztán ha Emilynek baja esik ki a hibás? Persze, hogy Theo! Ki más?

            - Kicsim! Te is tudod, hogy mindenki a kedvében akar járni! Emily  lelkileg beteg, sérült! Meg kell őt értened!

            - De már évek óta ezt csinálom! Elegem… - felháborodottan szakítottam félbe.

            - Ha én lennék meddő, velem is így viselkednél, Theo?! – meglepetten nézett rám. – Hát nem  hiszem! Te! Te… - nem tudtam, mit mondjak. Dühös voltam. Ő a húga! Az lenne a dolga, hogy mellette álljon midig! Nem… nem ez! – Hogy lehetsz ilyen? Nem teheted ezt vele! Ő a húgod! Mégis mi más lenne a dolgod, mint,, hogy mellette állj?

            - Sarah… - hirtelen vegyes érzelmeim támadtak. Bűntudatom támadt, amiért úgy letámadtam őt, másfelől viszont még mindig iszonyúan dühös voltam. Mi van velem?

Sírva fakadtam. Egyszrűen… bőgni kezdtem. Theo megához vont.

            - Ne haragudj! Igazad van, de ezért ne sírj! Sarah, kérlek nyugodj meg!

Nyugtatóan cirógatni kezdte a hátam, és úgy ringatott, ahogy  síró kisbabákat szokás. Folyamatosan csitítgatott, és nyugtató szavakat dörmögött a fülembe.

Felkapott, és leült velem az egyik fotelbe, engem az ölébe ültetve. Bocsánatkérő szemeket meresztve néztem aggódó arcába.

            - Theo, ne haragudj! Nem tudom, mi van velem! Egyszerűen… Nem tudom! Én csak…

            - Kiborultál – fejezte be helyettem a mondatot. – Tudom! Nekem nem kell magyarázkodnod! Megértelek!

Köszönetképpen apró puszit nyomtam az arcára.

            - Szeretlek! - Suttogtam sírós hangon a vállgödrébe.

            - Tudom! Én is szeretlek! – motyogta a hajamba.

Emily

Ezt nem hiszem el! Becsapott! Hogy tehette ezt?!

            - Te! Azt hittem, tényleg megsérültél! Most miért kellett? Ez… ez… szemétség volt! Te szemét! Ezt nem hiszem el!

Liam bűnbánó képpel kaparászta a földet maga előtt.

            - Liam, itt vagyok, nem ott! Ha-ha nálam ez nem jön be! – utaltam dühösen a bűnbánó pofira, és a nagy, kerek szemekre. – Nem kellett volna átvágnod! Legyen csak bűntudatod!

Dühösen masíroztam vissza a raktárépületbe. Liam kitartóan, nyüszögve követett.

            - Nekem te csak ne nyüszögj! el tudod képzelni, hogy mennyire megijedtem?! Azt hittem elveszítelek!

Egész este ilyes fajta szóáradatokkal mustráltam szegény farkast. De… végső soron megérdemelte! Hiszen becsapott! Elhitette velem, hogy baja esett, bár azt elismerem, hogy ügyes húzás volt tőle, tekintve, hogy nem mentem a vérfarkas után. Okos farkas, mindig is tudtam. Azt viszont nem gondoltam, hogy ennyire fifikás. Hát igen…

Liam mellém kuporodott, és fejét ölembe ejtette.

Az emeleten találtam néhány irodahelyiséget, ahol még mindig ott voltak a műbőrhuzatos, olcsó kanapék. Nekem tökéletese megfeleltek. És hála a jó égnek, ide nem jutottak be a madarak.

            - Tudod, hogy mérges vagyok, ugye? – Liam feleletként aprót bólintott. – Hjaj, te! Meg van bocsátva, de többet ilyet ne csinálj, jó? Nagyon megijedtem.

Liam izgatottan csaholt, és megnyalta az arcomat. Szorosan magamhoz öleltem.

Az ezt követő  három nap teljesen eseménytelenül telt, amíg meg nem láttam Őt.

Legelőször észre sem vettem. Gondolatokra lettem figyelmes. Valaki más gondolataira.  Az emberek közt járva kerestem az idegen gondolatok tulajdonosát. Akármennyit gondolkodtam, nem jöttem rá, hogy mi lehet az oka a hirtelen jött hallásomnak. Egy nap aztán megtaláltam. Sötétbarna haja az ég felé meredezett. Ahogy a szél játszott a rakoncátlan tincsekkel, egy feketén örvénylő tenger jutott az eszembe. A szemei csakugyan sötétbarnák voltak. Alattuk lilás karikák sötétlettek. Nem aludt rendesen. Napok óta hallgattam a gondolatait, melyeken keresztül alaposan megismertem. Ő más volt, mint a többiek. Olyan… jó volt. És ezzel együtt naiv is. Akárhányszor ránézett egy utcalányra, hajléktalanra, részegre, rögtön sajnálni kezdte, és mindenféle elméleteket gyártott arról, hogy vajon mi történhetett velük. Véletlenül se feltételezett volna róluk rosszat. Abban bízott, hogy mindenkiben van jó, hogy mindenkinek jár még egy lehetőség. Nem jó hozzáállás! Naiv!

            - Olyan jó…

Gyakran beszél magában. Általában a családja jár a fejében, főleg a néhány hete eltűnt édesanyja. Szegény nagyon fél. A húga miatt is nagyon aggódik, mert szerelmes lett, és nagyon furcsán viselkedik. Törődő. Ilyet nagyon ritkán lát az ember. Nem várt el tőlük semmit a törődésért cserébe. Az tette boldoggá, hogy segíthet. Megnyugtattak a gondolatai. Amikor Őt hallgattam, nem számított semmi. Egy pillanatra megszűnt a világ, és nem létezett más csak Ő és én.

De sajnos feladatom volt. A farkas. Hiába kutattam, kerestem, nem találtam sehol. Amióta a városba érkeztem, nem történtek gyilkosságok, ami csak még inkább megnehezítette a dolgomat.

Ma reggel viszont furcsa gondolatom támadt. El kell vegyülnöm! A terv sikerességének érdekében vettem néhány új ruhát, és egy benzinkúton lezuhanyoztam.

A terv egyszerű volt. Este, amikor már kiültek az utcák, akkor indultam el. Liam szorosan a lábamhoz bújt, és árgus szemekkel vizslatta a kihalt várost. Hirtelen ötlettől vezérelve megálltam, és leülte egy buszmegállóban. A szél játékosan fújta a hajam az arcomba, mintha nem is sejtené, hogy mi vár még rám ma éjjel…