Novella - Lángoló szerelem

Sziasztok!!! Sajnos ez most nem friss... kisebb gondjaim akadtak, de helyette novellát hoztam. Remélem, hogy ez is tetszeni fog! Légyszi írjatok komit!!! *-*
Jó olvasást! Puszi!
Isa<3

A Nap első sugarai kíváncsian kémleltek be a nyaraló ablakán. A hálószobában alvó lány sötétbarna haja aranyszínben játszott a rávetülő fényben.
 Michelt a tüdejéből induló, már-már elviselhetetlen fájdalom ébresztette fel. Hosszú szempillái megrebbentek, majd kinyitotta mogyoróbarna szemeit. A keze remegett, ideges volt. Muszáj rágyújtanom! – gondolta. Lábujjaival a vastag padlószőnyeg szálaiba túrt, és elégedetten gondolt az előző napra. Szabad volt.
 Nagyon szerette volna már megszüntetni a fájdalmat.
 Amikor meglátta a nappali padlóján fekvő vérbe fagyott hullát, egy pillanatra átsuhant az agyán, helyesen tette-e, amit tett, de aztán elhessegette a gondolatot. Meg kellett tőle szabadulnia! Hajába akart túrni, de ujjai megakadtak a száraz vértől összeragadt tincsekben. Kapargatni kezdte a fejbőréről az alvadt cseppeket, közben pedig a cigijét kereste. Hová tehettem?
A szeme sarkából – már nem először – a hullára sandított. Ken is szívott…
 Michel a holttesthez lépett, és egy erőteljes rúgással átfordította a másik oldalára. Az inge zsebében megtalálta a hőn áhított dobozt, de tegnap azt is átlőtte.
            - A rohadt életbe! – Megfogta a dobozt és tartalmát a földre borította. Talált egy szálat, amelynek az azt szennyező néhány vércseppen kívül nem esett „bántódása”.  –Nem baj! Nem baj! – hajtogatta.
 A konyhapulthoz indult az öngyújtóért, de a cigarettát már a szájába vette. Nagy nehezen meggyújtotta, és remegő tüdeje megtelt a füsttel. Pár másodpercig benn tartotta, végül kelletlenül kifújta. A füst fehéren gomolygott az arca előtt. Szinte elbűvölten figyelte a lustán, árnyként gomolygó füstöt.
            - Más dolgod van. – Michel ijedten rezzent össze a hang hallatán, majd néhai férjére sandított.
            - Tudom. – hagyta rá a rekedtes hang tulajdonosára. – De már évek óta várok. Most ő is várhat egy kicsit.
 Egyik kezével átölelte magát, a másikat pedig – amelyikben a cigit tartotta – a csípőjének támasztotta. A férfi üveges szemébe nézett, a tekintetét kereste. Válaszokat akart. Azt hitte megkapja őket, de a szempár, mely nem is olyan régen még megrökönyödve figyelte, ahogy Michel előkapja a pisztolyt és gondolkodás nélkül meghúzza a ravaszt. A döbbenet még mindig ott bujkált a vonásai mögött. Az arcán rejlő érzelmeket csak Michel látta. Ő ismerte…
            - Michel, meg kell szabadulnunk a hullától! – hallotta megint a már hónapok óta őt zaklatót.
            - Kéne… - a gondolatai úgy cikáztak, mint előző éjjel a villámok az égen. Próbálta elhessegetni az önvádló gondolatokat. A férfi tehet róla! Csak is az ő hibája, ő is megmondta!
Megint szívni akart a cigarettából, de aztán lemondó sóhaj kíséretében a férfi mellé ejtette, és eltiporta.
            - Le kell szoknom… - nyögte.
            - Ebben igazad van, de ha nem tűnteted el a hullát, bajba kerülhetünk, és azt nem akarjuk, igaz? – Michel ingerülten intett egyet, hogy elhallgattassa tanácsadóját.
            - Előbb megfürdök. – Határozott léptein kívül nem lehetett mást hallani az egész házban.
 A fürdőszobában megállt a tükör előtt, és felhúzta a pólóját. Az egész testén éktelenkedő lila foltok láttán hányingere támadt. Undorodva fordult el a tükörtől.
 A forró zuhany alatt nem gondolt semmire. Még a kabin mellett méltatlankodó hangokat is sikerült kizárnia. Megnyugtatta, ahogy a víz végigfolyik a testén. A hajába száradt vér – illetve Ken agya – patakokban csordogált a lefolyó felé. Egy ideig a kis lyuk körül tekergett a pirosra színeződött folyadék, mielőtt eltűnt volna a földalatti csatornarendszerben. Így tűnik el Ken is az ő életéből, villant át az agyán. Furcsa, mámoros érzés töltötte el, miközben arra gondolt, hogy a testét csúfító lila foltokkal együtt a férfi emléke is elhalványul majd, míg végül már csak egy lidérces rémálom marad csak, mely a rosszabb napokon visszatér.
 A polcon álló eper illatú sampon flakonjáért nyúlt. Ken gyűlölte a az eper illatát, de Michel szerette. Talán azért is mert, ellent mondhatott a férfinek. Megmutathatta, hogy van saját véleménye, gondolatai, melyet mindig kimondott. Ezt a tulajdonságát még a férfi durva viselkedése sem ölhette ki belőle.
 Egy törölközőért nyúlt, majd kilépett a zuhany alól. Kétségtelenül jobban érezte magát, de nem feledkezhetett meg a rá váró feladatról sem. Miután felöltözött ráérősen indult a nappaliba.
            - Gyújtsd fel. A házat. – Michel egy pillanatra megállt, majd aprót bólintott.
            - Mit fogok mondani a rendőröknek? – kérdezte összeráncolt szemöldökkel.
            - Veszekedtetek. Nem igaz? – kérdezte színpadiasan. – Ken elviharzott, és te nem láttad többé. Hihető kis történet, és nem túl bonyolult. – A lány szinte azonnal beleegyezett segítője felvetésébe.  – Közben talán megpróbálhatnál sírni is.
 Michelnek nagyon tetszett az ötlet. Nem akarta túlbonyolítani a dolgokat. És valószínűleg öngyilkosságra fognak gyanakodni… nem lenne túl jó húzás, ha valami bonyolult szöveget próbálna beadni a zsaruknak.
            - Siessünk! Nem szeretném, hogy valamelyik kotnyeles szomszéd rajtakapjon minket!
            - Azt hiszem, este fogok csak elmenni… addig előkészítek mindent.
 Már dél is elmúlt, tovább aludt, mit szokott. Nem bánta a dolgot, hiszen estig még sok idő van hátra, és ha előbb kel, még tovább kellene várnia.
 Hol is kezdje? – gondolkodott. Ken hullájára nézett, és a földön heverő pisztolyra. Az egyik fotelt Ken mellé húzta, és belefektette a férfit. Miután ezzel végzett, felvette a fegyvert a földről, és Ken kezébe tette. Hosszan gondolkodott. Hogyan gyújthatná fel a házat, anélkül, hogy a szándékosságot felfedezzék?  Gáz! Ha gázszivárgás lenne… Az hatalmasat robbanna! Michel a konyhába ment, és elhúzta a gáztűzhelyt a fal mellől. Megkereste a gázvezetéket és egy késsel átvágta.
            - Jól van Michel! Ügyes vagy! – dicsérte a lányt, mintha óvodás lenne. - Most pedig keress valamit, amitől berobbanhat a gáz…
 Michel visszatolta a gépet a helyére, és miután bezárta a konyhai ablakot a hálószobába ment. Évekkel ezelőtt, amikor Ken még nem verte, amikor még nem tudta, hogy férje mit tett előző feleségével, Maggievel, rózsás illatgyertyákat hozott. Azóta is ott porosodtak az egyik fiók mélyén.
 Megborzongott, amikor eszébe jutott Maggie halála. Ken halálra verte, amikor megtudta, hogy felesége másnál keresi azt, amit tőle nem kaphatott meg – a gyengédséget, a szeretetet és az odafigyelést. Erről persze senki sem tudhatott. De Michel egyik éjjel valami nagyon furcsát álmodott. Valami szörnyűt, amiben Ken is benne volt. Először nem merte elhinni. Butaságnak tartotta, mondván: Ez csak egy rémálom volt! Egyszer aztán, hetekkel később beszélt Neki az álomról. Azóta ilyen durva. Ennek már három éve, és Michel azóta rettegésben élt. Attól félt, hogy a férfi őt is megöli majd, így nem mondott, vagy tett semmit, ami arra utalt volna, hogy tudja mit tett a férje. Aztán rátalált valakire. Az egyetlen barátjára, aki jót akar neki. Ő vette rá, hogy ezt tegye. Maggie megvédte, nem hagyta, hogy Ken Michellel is azt tegye, mint amit vele tett.
 Az ágy mellett álló éjjeliszekrény fiókjában rátalált a keresett illatgyertyákra. A keze egy kicsit remegett. Izgatott volt. Egy hang valahol mélyen a lelkében azt kiáltotta, hogy nem szabadna ezt tennie, de ő tudta, hogy ez nem igaz, így folytatta, amit elkezdett.
 A brutális verések nem csak testét, de lelkét is elcsúfították. A személyisége eltorzult, megőrült. Ennek köszönhetően érzékeny lett bizonyos dolgokra, olyanokra, amilyenekre más nem, amelyeket csak a tiszta lelkűek – a gyermekek és a szellemi fogyatékkal élők – érzékelnek.
 Órákig várt, míg lement a nap.

- Most már mehetünk. – hallotta az ismerős hangot.
 Michel engedelmesen fölállt a kanapéról, majd meggyújtotta a gyertyát a férfi melletti dohányzóasztalon. Miután kinyitotta a konyhaajtót futva indult a kocsijához. A két helyiség nem volt egymástól távol, így Michel úgy sejtette néhány percnél nincs több ideje. Beindította a kocsit és a gázra taposott. Az autó kilőtt, és néhány másodperc múlva a nyaraló eltűnt a sötét erdőben.
 Hamarosan eget rengetően nagy robbanás rázta meg a környéket. Michel tudta, hogy vége. Az elégedettségét valami különös hiányérzet rombolta össze.
            - Maggie? – suttogta, de hang, amely évek óta támogatta megszűnt… többé nem hallotta.